Harry Potter: Vörös és Zöld volume 3

Tizenkilenc évvel később

Abban az évben hirtelen köszöntött be az ősz. Szeptember első napjának reggele üde és aranyló volt, akár az érett alma, s a hűvös levegőben pókhálóként csillogott az autók kipufogófüstje és a járókelők lehelete a lármás úton a nagy, füstös pályaudvar felé tartó kis család körül. A szülők egy-egy kofferkulit toltak, melyek rakományát két zörgő-billegő kalitka koronázta meg. A bennük lévő baglyok méltatlankodva huhogtak, ami miatt az emberek bámuló pillantásai kísérték a kilenc és tízes vágány közötti fal felé sorjázó családot. Ellenben az elől haladó szőke ikrek legalább olyan lelkesen ecsetelték, mennyi kaland vár rájuk az iskolában, mint amilyen hangosan a madarak huhogtak.

- Figyeld meg! - hallotta ki Lucy Ariana hangját a pályaudvari zsibongásból. - Mire befejezzük az évet, az összes titkos járatot felfedezem a kastélyban!

- Én meg az összes titkos helyiséget megkeresem! - tódította Scorpius lelkesen.

- Azért tanuljatok is, ha már odamentek! - szólt rá gyerekeire Draco, de a szája körül mosoly bujkált.

- Ne már, apa! - méltatlankodott Ariana. - Nem csak tanulás az élet. Szórakozni is kell!

- Mint mikor a múltkor vörös festéket kevertél a samponomba? - szólalt meg Scorpius.

- Most mi van? Legalább hasonlítottál anyára.

- Abból én is kaptam - jegyezte meg Draco, miközben Lucyra sandított. - Nem is tudom, kire ütött ez a gyerek...

- Be lehet fogni, Sárkányfiú - öltött nyelvet a férjére Lucy, mire mindhárom szőkeség felnevetett. Lucy sem tudta visszafojtani a kuncogást.

A négy Malfoy már közel járt a falhoz. Ariana és Scorpius izgatottan összenéztek, majd a saját kulijukhoz mentek - Scorpius az apjához, Ariana az anyjához -, és felsorakoztak egymás mögé, hogy megrohamozzák a kulikkal a falat. Az utolsó méteren a két gyerek félősen összehúzta magát, de az ütközés elmaradt, s a család egy szempillantás múlva a kilenc és háromnegyedik vágány sűrű fehér gőzbe burkolódzó peronján találta magát, a Roxfort Expressz piros mozdonya mellett. A ködben ember alakú foltok tömege kavargott.

- Nem volt olyan vészes - jegyezte meg Ariana.

- Azért fájt volna, ha nem jutunk át - mondta Scorpius, majd felnézett az anyjára. - Neked fájt, mikor másodikban nem jutottatok át Harry bácsival a falon?

- Nekem nem, én időben lefékeztem - mesélte Lucy. - Harrynek és Ronnak viszont nem volt ekkora szerencséje.

- Ők vajon itt vannak már? - nézelődött Ariana a nyakát nyújtogatva. Már elindultak a peronon, s a kislány sorban megbámulta a felismerhetetlen alakokat, akik mellett elhaladtak.

- Hamarosan kiderül - mondta Draco.

Nehéz volt kivenni az arcokat, s a gazdájukat vesztett hangok felerősödve zengtek a sűrű párában. Valaki a közelben a seprűhasználatot érintő rendeletekről tartott kiselőadást, s Lucy a hangban Percyt vélte felismerni - örült, hogy senki nem vetheti a szemére, ha nem megy oda köszönni...

- Ott vannak, anya, látom őket! - ugrált izgatottan Ariana, és egy pillanat múlva már el is tűnt a ködben.

Pár másodperc múlva hangos visítás hasított a levegőbe, amit izgatott nevetés követett: Ariana nyilván megtalálta Rose-t és most egymást igyekeztek megfojtani ölelésükkel. A leghátsó kocsi mellett négyfős csoport álldogált a ködben. Az arcuk csak akkor vált felismerhetővé, mikor Lucy, Draco és Scorpius megálltak mellettük.

- Sziasztok! - köszönt Scorpius. Rose, aki épp elengedte legjobb barátnőjét és már vadonatúj roxfortos talárjában feszített, ránevetett. Apja vörös haját és kék szemét örökölte, de a haja ugyanolyan bozontos volt, mint az anyjának. Lucy figyelmét nem kerülte el, hogy Scorpius kissé elpirult.