SzJG Cortez szemszöge

Együtt: március 20., péntek

[Egy nappal korábban]
Úgy érzem, mindjárt meghalok, annyira nem bírom elviselni ezzel a hülye gipsszel járó tétlenséget. Jó, igen, én vagyok az oka, hiszen felelőtlenül deszkáztam, de akkor is. Mindennek egyetlen előnye azért van: nem kell suliba menni, ergo mehet a maratoni kockulás és tévézés.
A fiúk szerencsére lerendezték nagyit, aki folyamatosan a tanulással nyaggatott. Kissé furcsa dolgokat mondtak neki, de a lényeg, hogy bevált (legalábbis egy ideig...).
- Cortez, kellene a telefonod - nyitott be nagyi a szobámba.
- Mi? Miért?
- Felhívom Renit, hogy hozza el a tanulnivalót - közölte mosolyogva.
- Sajnos elveszett a mobilom - vágtam ,,csalódott" képet.
- Ó, igazán? - vonta fel a szemöldökét.
- Igen. Meg a fiúk amúgy is azt mondták, hogy nincs is házi...
- Na persze - forgatta a szemét, majd kirántotta a párnám alól a telefonom.
- Hé! Honnan tudtad, hogy hol van?
- Ne nézz hülyének - pillantott rám a szeme sarkából, miközben kereste Reni számát.
Direkt a szobámban telefonált Renivel, csak hogy idegesítsen. Hurrá.

***

Reni mindjárt itt lesz, hiszen már lassan fél órája, hogy vége az utolsó órának. Semmi kedvem sincs tanulni, de nagyi nem hagyta magát. Szerinte, ha felhalmozódik, akkor csak rosszabb lesz.
Igazam lett, a következő pillanatban megszólalt a csengő, és kisvártatva már Reni ott is állt a szobám ajtajában nagyival.
- Szia! - intettem videójátékozás közben.
Reni elkerekedett szemmel bámult rám, annyira döbbenten, hogy már-már kezdtem kínosan érezni magamat.
- Te jó ég! - hüledezett. - Ricsiék mondták, hogy ilyen rossz a helyzet, de nem gondoltam, hogy ennyire!
- Nem gáz - ráztam meg óvatosan a fejem.
- Nem gáz - csettintett nagyi. - Nem gáz, ha valaki felelőtlenül, felszerelés nélkül megy a korlátra, és egy balul sikerült kick-flip után darabokban hever a földön. Ugye? - nézett rám szúrósan.
- Jól vagyok, nem? - ismételtem meg már vagy századszorra, mert nagyi eddig mindenkinek elmondta ugyanezt.
- Fogjuk rá. Viszont aki ilyen hősiesen viseli a balesetet, annak meg sem kottyan a házit bepótolni.
- Ne már - néztem Renire hitetlenül. - Tanulnivalót hoztál?
Jó, amúgy tudtam, hogy valójában ezért van itt, csak azért jó lett volna hallani azt, hogy mondjuk kamuzott, mint a fiúk. Na mindegy.
- Olyasmi - vont vállat Reni mosolyogva.
- Óriási.
- Jól van, Tony Hawk, szedd össze magad, egy kis leckeírásba még senki nem halt bele - vigyorodott el nagyi.
- Még - vágtam rá.
Nagyi erre csak intett egyet, majd kiment. Remek. Egyedül maradtunk hát Renivel, aki esetlenül ácsorgott a szobámban, mintha nem is itt lenne, hanem mondjuk John Lennon házában. Furcsa volt.
- Nem ülsz le? Mert felőlem állhatsz is - törtem meg a csendet.
Erre leült a fotelbe, úgy, mintha karót nyelt volna. Te jó ég.
- Jól vagy? - kérdeztem furcsálkodva.
- Aha, persze. Klassz a szobád.
- Most komolyan, látnod kéne magad. Úgy ülsz ott, mint egy váróteremben - mondtam ki, hogy végre lazítson egy kicsit.
Reni erre bólintott, majd begörnyedt. Na jó. Erre nem lehet mást reagálni, mint röhögni.
- Te tudod. De azért megmozdulhatsz, meg vehetsz levegőt - gúnyolódtam.
- Jól van már - tárta szét a karját, majd keresztve rakta a lábait. Ez kész.
Ezután meg... elővette a füzetét, úgyhogy a jó kedvemnek azonnal lőttek. Hála az égnek azonban nem iratta le velem a törit, mint ahogy Kinga tette volna, hanem csak megmondta, hogy nézzem meg a Tróját, ami annyira nem tűnt vészesnek, tekintve, hogy film.
- Gitározol? - kérdezte, miközben a matekot néztem át.
- Ja.
- Megnézhetem?
- Nem, ott kell ülnöd, nem állhatsz fel - vágtam rá.
Reni erre végül (végre) felállt, és nézelődni kezdett a szobámban, amíg én a tanulással szenvedtem - elég sokáig tartott, az biztos. Közben mondjuk nem mindig járt az eszem azon, amin eredetileg kellett volna. Na jó, inkább végig azon töprengtem, hogy mit mondjak neki a könyvvel kapcsolatban, és hogy kifejezzem-e a csalódottságomat, hogy nem jött el a kórházban. Igen, igen, bevallom, nem esett jól, hogy nem jött el, és arra a megállapításra jutottam, hogy csakis azért érezhettem így, mert... kedvelem Renit. Hogy miért is, nos, így kemény fél év ismertség után nehéz megmondani, de mindenesetre talán mert olyan... más, mint a többi lány (persze jó értelemben). Nem tudom. Fura érzés, de több, mint valószínű, hogy ez az ok.
Végül úgy döntöttem, hogy ezt az utóbbit inkább nem emlegetem, mert nem szerettem volna olyan felhánytorgatós lenni, mint a seggfej Neményi.
- Kösz a könyvet - mondtam végül.
- Szívesen. Tetszett?
- Aha. Klassz, hogy spanyolul volt.
- Gondoltam, miért ne... - vont vállat, mintha ez a gesztus amúgy nem jelentett volna neki semmit. - Nem volt nehéz?
Legyintettem.
Kicsivel később aztán berontottak a szobámba a fiúk, és elkezdődött a szokásos tombolás, ami nagyapát egyébként nagyon ki tudta idegelni. Reni érezte, hogy ő már nem nagyon kívánatos a fiúk számára, úgyhogy szegény inkább hazament.
- Basszus, muszáj volt így elüldöznötök Renit? - kérdeztem, miután megbizonyosodtam róla, hogy távozott.
- Mivan? - üvöltötte Ricsi.
Legyintettem, majd leelőztem Dave-t a kocsimmal.
- Ohó - vigyorodott el Dave. - Csak nem kettesben akartál lenni vele?
- Inkább hagyjuk a témát - mormogtam.

Este viszont, miután a fiúk elmentek, volt egy kis időm gondolkodni ki másról, mint... Reniről. Nem tudtam mire vélni a viselkedését, az egyetlen megállapításom végül az lett, hogy közömbös irántam, amit egyébként nem értettem, hogy miért zavart ennyire. Talán... egy kicsit bejön. Na jó. Tetszik.

Ha tetszett, vote pls ☆
Bármi vélemény, akk meg komi :) ♡

Ne felejtsd, lehet kívánni, első komi nyerő!!! :)
Nyereményjáték jövő héten is lesz :)
Ja, és az tabu, amikor lefekszenek, tehát ha vki ezt kérné, akk előre szólok, hogy azt nem írom meg azon egyszerű oknál fogva, hogy nekem nem volt részem olyan élményben.