SzJG Cortez szemszöge

Barátok: osztálykirándulás (részlet)

(...)
Nos, annyit biztosan állíthatok, hogy a szállás nem egy nagy durranás. És ez csak egy nagyon enyhe kifejezés rá. Zsolti ágya nyikorog, így biztos, hogy egész éjszaka azzal fog szórakozni, hogy mozog rajta (alig várom...), az én ágyamból rugó áll ki, a fürdőszoba meg penészes. Ja, és akkor még nem említettem az itt uralkodó szagokat... Egyszóval pompás. Egyetlen előnye, hogy a parton van, szóval ki lehet oda menni szórakozni.
Miután berendezkedtünk (ami nem tartott sokáig), kimentünk a partra a többiekhez. A tekintetemmel egyből Renit kezdtem keresni, de nem találtam. Majd jön... Leültem hát a partra (Ricsi mellettem dobálta az ördögbotját), és elmerültem a gondolataimban. Hála anyáméknak, volt min rágódnom. Megint belekötöttek valami apróságba, ami amúgy rohadtul nem hiányzott, mert így törhetem a fejem, hogy mivel engeszteljem ki őket. Normál esetben leszarom, hogy mit mondanak, de az előző összetűzésünkkor megfenyegettek, hogy kivesznek a Szent Johannából, és mehetek vissza hozzájuk. A szüleim, szóval megtehetik, amíg nem töltöm be a 18-at. Pedig néha annyira szívesen odaszólnék anyámnak...
A másik gond az irodalom bukás veszélye. Ha nem sikerül összehoznom a kettest, a nyaram is lerövidül, és tanulhatok egy csomót. Eszembe jutott Reni, hogy ő biztos tudna segíteni, de szerintem az nagy pofátlanság lenne, ha megkérném megint egy szívességre.
Annyira elmerültem ezekben, hogy arra eszméltem, hogy Reni ott áll mellettem.
-Szia-köszönt félénken. Mitől fél???
Válaszul biccentettem.
-Leülhetek?-kérdezte.
-Nem, Reni, nem ülhetsz le a Balaton partján sehol-ráztam a fejem, mire elmosolyodott. Siker. Kezd feloldódni.
Egy ideig nézte a tavat, mire elmerengtem, hogy mégis miért jött ide hozzám, ha csak hallgat. Bár, valamit biztos akarhat...
-Hogy megy a portugál?-kérdezte hirtelen. Most komolyan, ez meg hogy jön ide? Miért érdekli? Komolyan, nem tudok rajta kiigazodni.
-Jól-feleltem. Más nemigazán jutott eszembe.
-Örülök-suttogta a szája szélét rágva. Már megfigyeltem, ha ezt csinálja, akkor általában ideges. Nem jó jel.
-Mit csinálsz?-kérdeztem megütközve, amikor láttam, hogy a gitáromért nyúl. Nem is tud gitározni... vagy igen?
-Játszom valamit-vont vállat. Hű.
-Nem is tudsz gitározni-mosolyodtam el halványan.
-Bocs, de karácsony óta tanulok gitározni-nézett a szemembe. Itt a válasz.
Hátradőltem, és biccentettem, jelezve, hogy játszhatna egyet.
Hát. Reni nem egy nagy virtuóz. Ennyit biztosan mondthatok. Fogalmam sincs, hogy mit játszott. A hangok elég furcsák voltak, a ritmusról meg ne is beszéljünk. És közben az arca... Iszonyú vicces volt.
-Ez mi volt?-kérdeztem elkeredett szemmel miután befejezte, küszködve, hogy ne röhögjem el magam.
-Megfogtam egy szúnyogot-felelte büszkén.
És nem bírtam tovább. Kirobbant belőlem a nevetés, és sokáig nem bírtam abbahagyni. Szegény Reni égővörös fejjel várta, hogy befejezzem.
-Most miért?-kérdezte. Totál zavarban volt.
-Öt hónap alatt ezt tanultad?-ültem fel mosolyogva.
-Igen! De teljesen egyedül!-közölte sértetten.
-Őstehetség vagy-bólogattam.
-Jó, de nem volt tanárom.-mentegetőzött. Na, erre ledöbbentem.
-Miért nem szóltál?-néztem a szemébe. Most komolyan, miért nem merte megkérdezni? Nagyon szívesen vállaltam volna a tanítását. Habár, ő ezt nem tudhatta...
-Ha látod a felkészülés folyamatát, akkor nem lepődtél volna meg ennyire azon, hogy milyen ügyes vagyok-motyogta.
-Igen, ez igaz-röhögtem fel, majd elkértem Renitől a gitárt. Az biztos, az elhangoláshoz van tehetsége. Na mindegy. Gondoltam, játszok neki egyet.
Amíg játszottam, felvont szemöldökkel nézett rám. Csak tudnám, mire gondolt.
-Ez Killers-motyogta.
-Aha. Mr. Brightside-biccentettem gitározás közben.
-Szeretem ezt a számot.
Amíg játszottam, Reni végig a kezeimet nézte. Hála az égnek, nem rontottam el.
-Tessék-nyújtottam felé a gitárt, miután befejeztem. Úgy döntöttem, tanítgatom egy kicsit. Közös program.
-Mit csináljak vele?-értetlenkedett.
-Megtanítom.
-Komolyan?-döbbent le.
-Komolyan.-mosolyogtam.
Kábé egy órán kersztül tanítgattam, amíg Máday nem szólt, hogy megyünk túrázni.
(...)
-Egykor lemegyünk a partra?-kérdezte Dave a kirándulás után.
-Felőlem.-vont vállat Ricsi és Zsolti. Én nem szóltam, jelezve, hogy mindegy.
-Jó, szólok Dináéknak-húzta elő a telóját.
-Ne már! Ők is jönnek? Akkor maradjunk inkább.-nyögött fel Ricsi.
-Bocs. Már elküldtem az üzenetet.-motyogta Dave.
-Akkor írd meg, hogy mégse.
-Menjünk le.-szólaltam meg én is.-Akkor Virágékat is lehívhatnánk.-jutott eszembe. Így már tetszett. Mert amúgy Dináéktól engem is kiráz a hideg.
A többiek vigyorogva néztek rám.
-Most mivan?-kérdeztem.
-Semmi...-legyintett Zsolti.
Egyig sokat kellett várni. Ricsi és Dave kockultak, Zsolti meg megpróbált minket idegesíteni azzal, hogy hangosan számolja a bárányokat, de a trükkje visszaütött, mert bealudt. Én meg csak feküdtem az ágyamon és hallgattam Ricsi és Dave veszekedését egy alkalmazásról.

Amikor kiértünk a partra (elég nehezen ment, mert Dave megcsikizte Zsolti hátát, mondván pók van rajta, mire az kis híján felordított) ott találtuk az a-sokat. Hurrá. Kicsit később Reniék is csatlakoztak, majd természetesen elkezdődött a vihogás és a poénkodás. Nem bírtuk ki. Hála az égnek Zsák hozott pokrócokat, nélkülük szerintem odafagytunk volna, olyan hideg volt. Azt mondta, Gábor is kijött.
-Nincs itt Zsidák-rázta meg a fejét Ricsi.
Erre Dave és Robiék elmentek megkeresni(?).
-Mi a terv?-kérdezte Kinga.
-Megnézzük a napfelkeltét-közölte Zsolti, miközben átölelte Edinát.
-Okos. Fél kettő van, hol van még a nepfelkelte?-csapott a homlokára.
Ezek után folytatódott a nevetés és a sztorizgatás. Ja, és Andrisék nem találták Gábort, így a parton folytatták a keresést. Ezek megőrültek.
Egy idő után elcsendesesett a társaság, és vissza akartak menni néhányan. Reni is.
-Oké, oké.-biccentett Dave.-Akkor játszunk. Ki bír tovább ébrenmaradni?
-Reggelig?-ásított Reni.
-Nem. Amíg haza nem érünk. Na? Ki van benne?
-Felejtsd el, bealszom-szólt Ricsi.
Kinga, Zsolti és én természetesen álltuk.
-Reni?
-Megpróbálom.-vont vállat.
Virág, az asok viszonylag hamar feladták.

(...)
-Zsoltinak is annyi-biccentett Dave.
-Na, hajrá, ki bírja ma estig?-mondta Kinga.
-Én nem vagyok fáradt!-erősködött Dave.
-Renáta, élsz még?
-Nem igazán. Szétfagytam.-szólt halkan.
Erre felálltam, és egy pokrócot a hátára terítettem.
-Köszi-mosolyodott el.
Leültem mellé, majd elmosolyodtam. Szegény, remegett.
-Menj aludni-suttogtam.
-Nem, még bírom. Csak lefagyott a kezem-bújt ki a pokrócból, majd megmozgatta az ujjait. Nem tudom, mi tört rám abban a pillanatban, csak úgy jött a mozdulat. Megérintettem a kezét.
-Tényleg megfagytál-nevettem el magam, majd megfogtam. Mi ütött belém??? Furcsa érzés volt. A keze rémesen hideg volt, de nem érdekelt. Mindenesetre élveztem.
Reni egyszer sem nézett rám, amíg fogatm a kezét. Vagy mert zavarban volt, vagy talán nem is akarta, hogy megfogjam, csak nem akart megbántani azzal, hogy közli. Mindenesetre nem vette el. Fogalmam sincs, én mindenesetre élveztem azt a négy percet. Aztán Zsolti felébredt, és Reni kihasználta az alkalmat, hogy elvegye a kezét. Na, ennyit jelentett ez neki.
(...)
Máday nem kímélt minket. Jó kis bosszú volt, hogy nem hagyott pihenni egy percig sem. Még Zsolti sem volt elemében, mind csak kullogtunk a sor végén.
A vonaton is nagy mázlim volt. Ricsiékkel szemben ott ült Reni, mellette pedig egy üres hely. Gondolkodás nélkül mellé ültem.
-Mi a pálya a többieknél?-kérdezte Ricsi lehunyt szemmel.
-Mindenki KO. Csak ők ketten idegesítik egymást.-biccentettem oldalra, utalva Kingára és Davere, akik farkasszemet néztek. Hülyék.

Már Budapesten lehettünk, amikor felébredtem. Éreztem, hogy valami nyomja a vállam, és amikor oldalra néztem, megláttam Renit, ahogy nekem dőlve alszik. Az arca teljesen sima volt, egy ideig csak néztem és gyönyörködtem benne, aztán feltűnt, hogy Ricsi is fent van. Kérdőn nézett rám, aztán egymásra vigyorogtunk. Jó barát.
Kis idő múlva Reni is ébredezni kezdett. Úgy tettem mintha aludnék, nehogy meglássa, hogy bámulom, és valami furcsa következtetést vonjon le.
Amint leesett neki, hogy éppen nekem dől, elhúzta a fejét. Ennyi volt.
-Hol vagyunk?-kérdezte álmosan.
- Az előbb szólt az ofő. Mindjárt otthon-suttogta Ricsi.
Amikor már úgy éreztem, hogy eltelt egy kis idő, én is ,,felébredtem". Ránéztem Renire, mire összetalálkozott a tekintetünk. Elmosolyodott.
Miután leszálltunk a vonatról, rászántam magam az idióta ötletemre, amit a vonaton eszeltem ki.
-Hogy mész haza?-kérdeztem, igyekezve minnél lazábbnak látszani. Amúgy nem tudom, miért.
De aztán megláttam Neményit. Ennyi. A düh, a csalódottság és az undor keveredett bennem, már amennyire azt meg tudtam állapítani.
-Oké mindegy-legyintettem, mire Reni követte a pillantásom. Hurrá, meglátta a ,,szívszerelmét". Hülyeség volt megkérdezni.
-Sziasztok-köszönt el. Jaj, de siet hozzá...
Ricsi láthatott rajtam valamit, mert még tett egy próbát, hátha marad. Mert én annyira kiakadtam, hogy nem bírtam.
-Ren!
-Igen?
-Gyere velünk, mekizünk egyet. Mindenki dög éhes...-vigyorgott.
-Jól hangzik, de...-húzta el a száját, mire Ricsi csalódottan bólintott.
Hát persze. Hogy hihettem azt, hogy nem jön elé Neményi? Én idióta... Olyan jó volt a kirándulás, és erre... áh, mindegy inkább nem mondok semmit.