words_i_didnt_say

Huh, oké....
          	Sziasztok mindenki/bárki/akárki
          	Idejét sem tudom mikor léptem fel utoljára az oldalra, de azt méginkább nem, hogy mikor írtam utoljára bármit is
          	Bár gondolom nektek is feltűnt, hogy jó sok ideje nem..
          	Nem magyarázkodni jöttem, szimplán kiírni magamból hogy számomra elmúlt a Wattpad varázsa amit még 2017-ben kaptam tőle. Már nincs kedvem sem ihletem írni. Na meg persze ha ezek megvolnának, időm nem lenne rá. Rengeteget kell dolgoznom, és amellett foglalkozom a szerelmemmel, családommal, barátaimmal. Május óta új, normális munkám van, ami azóta is minden időmet elveszi. Ez rátett egy lapáttal, hogy itt nem voltam aktív. De közben rájöttem, hogy már nem is érzem azt, hogy aktív szeretnék lenni. Köszönök az appnak, és Nektek minden szépet és jót, amit az elmúlt 5 évben kaptam. De nekem ez az út most itt véget ért. Tovább nem is szaporítanám a szót nagyon (ígyis magyarázkodásnak hatott az egész). Az oldalamat nem törlöm, maradjon itt az utókornak. Viszont az apptól megválok. Ki tudja, talán egyszer majd még visszatérek. Talán nem.
          	Idén, október 24-én lett 5 éves a fiókom. Legalább szép, kerek évet zárhattam. Köszönöm hogy voltatok/vagytok. Vigyázzon magára mindenki. ❤
          	Puszi, Aletta

words_i_didnt_say

@phenomenialljh awwh koszonom szepen Bics :') te is vigyazz magadra. Remenykedjunk benne^^❤
Reply

phenomenialljh

@words_i_didnt_say vigyázz magadra a továbbiakban.❤️ én is és mi is köszönünk mindent❤️lehet, hogy az én sorsom is ez lesz, de az apptól nem válok meg egyelőre. neked pedig kitartást, remélem beszélgetünk még BicsxD❤️

Majd' 22 éves koromra meg értem azt, hogy van barátom
          Jobb később, mint soha, nem? 

words_i_didnt_say

@SmilingCat93 @ItsBellaNorr1s @Anna200709 koszonom mindenkinek, cukik vagytok❤❤❤
Reply

SmilingCat93

gratulálok, loveee ❤
Reply

words_i_didnt_say

Én sok mindenkit megismerek óvodás/általános iskolás koromból, csak senkire nem merek ráköszönni ha látom, vagy bejelölni ismerősnek, mert félek, hogy ők nem ismernek fel engem
          
          Más is szokott így lenni ezzel?

words_i_didnt_say

@phenomenialljh vagy lehet csak ok is ezen filoznak mint en, hogy en nem ismernem meg oket ha koszonnenekxD
            
            Uh az nem szep tole :Ode ot minositi, igy van
            
            Koszonom Bics❤
Reply

phenomenialljh

@words_i_didnt_say not rly. amúgy szerintem tuti felismernek, nem olyan könnyű elfelejteni egy arcot, akit régen majdnem minden nap láttál. ha meg véletlen nem ismernek fel szerintem úgy is illik visszaköszönni, max majd később eszükbe jutsz.:D ha meg direkt, akkor, az őket minősíti, nem téged.
            
            velem egyszer volt ilyen, hogy az egyik legjobb barátnőm nem volt képes visszaköszönni kb egy év középsuli után, igazából csak nevettem rajta, mondom egészségede:D  ha pedig régebbi ismerősre akarnék ráköszönni akkor először a szemkontaktust keresném velük, és aztán meglátjuk:))
            
            ne hari ha nem tudok rendes tanácsot adni, de i try <3
Reply

words_i_didnt_say

Mondjátok, 12 év korkülönbség sok? + -ban 
          (Úgy, hogy én vagyok természetesen a fiatalabb)

words_i_didnt_say

@Gyikoc Mondjuk az is igaz:'(
Reply

Gyikoc

@words_i_didnt_say az hogy negyvenes, vagy harmincas, lényegtelen (szvsz). Illetve, teljesen mindegy kivel lennél együtt, az önértékelésedet nem biztos, hogy javítaná. Vagy ha mégis, utána simán le tudja rombolni. (Tapasztalat)
Reply

words_i_didnt_say

@Gyikoc azert a 30-hoz kozelebb van, legyen inkabb 30-as pali:D de tudja hogy ilyen problemakkal kuzkodok. Nyilvan nem tul imponalo, de ha elfogadja akkor az csak jo, es lehet javitana elobb utobb az onertekelesemen.
            Koszonom. Igy van, majd alakul. Egyelore nincs mibe belemenni, csak beszelgetunk meg munkatarsak vagyunk:) de alakulgat majd idovel biztosan
Reply