q__ghost

Sziasztok! Miután már kétszer beharangoztam a tanáros ficit, kitettem belőle az első részt. Olvassatok bele és írjatok valami véleményt pls, mert bizonytalan vagyok :D
          	Előre is köszi ❤

q__ghost

Sziasztok!
          Nem tudom, mennyien vagytok még itt, egy ideje nem posztoltam. Viszont a kis szünet után visszatértem az íráshoz. Most pedig elmondom, mik vannak xd
          
          Még nagyon régen beharangoztam egy tanáros Jikook ficit, amiben most ismét látok egy kis fantáziát és ahhoz már több részt is megírtam. A másik ötletem ennél kezdetlegesebb és enemies to lovers és friends with benefits szálak futnak benne és egy mellékszereplőben az én megszállottságom. 
          
          Emelett az I know what you did last summerbe is szoktam néha írogatni, így talán az is befejeződik egyszer. Szóval így ennyi. Aki aktívnak érzi magát, megírhatja, melyik ötlet keltette fel jobban az érdeklődését. A többség akaratát is igyekszem majd figyelembe venni.

Noley87

@q__ghost Várom szeretettel és türelemmel
Reply

kissno

Örülök ha újra írsz♥️ 
            Igazából azt kezd el amihez több kedved van, az biztos jobban is fog menni, számomra pedig érdekes lesz bármelyikhez fogsz hozzá, imádni fogom olvasni
Reply

q__ghost

Sziasztok! Először is boldog újévet nektek! Másodszor pedig most rendhagyó módon elmarad majd a hétfői Fetish folytatás, mivel kifogytam az előre megírt részekből és még nem pótoltam, mivel itthon más dolgom is akadt. Egy hét késéssel érkezik csak, sajnálom, ha addig képtelenek lesztek majd lehunyni a szemeteket :(

q__ghost

Boldog karácsonyt,  drágáim! :33

ZsuzsannaFranczuz

@q__ghost Boldog Karácsonyt kívánok
Reply

kissno

@q__ghost boldog karácsonyt 
Reply

q__ghost

Sziasztok, emberek!
          Tegnap sikerült publikálnom az I know what you did last summer új részét, csak lehet nektek nem jelzett az app. Furcsa, mert tegnap már egyszer kiraktam és mikor megnéztem, mégsem volt kint, na meg az elején lévő szám is lemaradt valamiért. 
          
          Mindegy, mostmár mindenki számára elérhető!

DianaHangya

@q__ghost kösziiii,nem jelzett nekem sem.Nálam is volt már ilyen.
Reply

q__ghost

Sziasztok emberek! 
          Kikerült egy új könyv végre. Bár ezt csak úgy húsz részesre terveztem, pont ezért raktam ki elsőnek. Jikook nyári táboros cucc egy kis rejtéllyel. Remélem, elég izgalmas lesz majd, hogy fenntartsa az érdeklődéseteket.

DianaHangya

@q__ghost juhuuuuuu,hazaértem első dolgom lesz elolvasni❤❤
Reply