esofelho1

literally senkit se érdekelt, hogy eltűntem…  
          	

ivottka

ezt mert csak most latom?!
          	  
          	  amugy meg de, en nem ertettem mert nem vagy aktiv:((
Reply

esofelho1

igazából ide öntöm ki a szívem, mert mások nem érthetik ezt meg. számomra ez a műsor többről szól, mint egy játék, hiába nem vagyok ott. a három év alatt egyszerre nyújtott menedéket minden elől, rossz nap után egy mosolyt vagy egyszerűen izgalmat. sok mindent köszönhetek a műsornak. barátokat, olvasókat és jókedvet. számomra ez az igazi csoda. nehéz lesz elengedni ezt az évadot, hiszen megtaláltam a lelkitársam, aki bár nem ismer, de én tudom, hogy ő az. ennek az évadnak köszönhetem, hogy sikerült elmélyítenem a kapcsolatom egy olyan személyjel, akivel nem is gondoltam volna. nem tudok elégszer hálát adni, hogy három éve januárban leültem a tv elé vállvonogatva, hogy hátha most valami értelmet is láthatunk a tvben. bár még ez nem a búcsú ideje, hiszen Janka kalandjai még tartanak, azonban szerettem volna mindezt kiírni. 
          
          ui: nagyon büszke vagyok mindkét fiúra! gyönyörű győzelem volt Bálint! 

aznapos

@esofelho1 oke ezzel most leirtal mindent amit erzek 
Reply

esofelho1

Olyan bad bitchnek érzem magam a mai este után... A korombeliek mind cigiznek, isznak és fogalmam sincs még mit csinálnak. Én meg szombat este fél 9-kor jegeskávét szürcsölgetek a barátnőimmel, egy kihalt szórakozóhelyen, ahol egy idős pár még a társaságunk. Ezentúl hívjatok menőnek;)))

esofelho1

@PRADAPUTANA hehe tudom, koszonom<3
Reply

NOTLILJENNY

@esofelho1  menő vagy,bitch <3 
Reply

esofelho1

Sziasztok kedves követőim és azok, akik nem követnek,de rendszeresen látogatják a profilom! Egy fontos kérdéssel fordulok ma hozzátok. Valakit érdekelne egy f1 fanfiction? Pontosabb Pierre Gasly ff lenne. Ennyit szerintem elárulhatok még haha.
          Legyen csodás estétek! 
          Love,
          Míra

letta__m

@esofelho1 *most úgy teszek, mintha nem is tudnám miről beszélsz* YESYESYESYESYESYESYES!!!! most azonnal kérem!!!
Reply

ivottka

@esofelho1 bocsi, de ez egy kérdés?
Reply

reveurry

@esofelho1 IGENIGENIGENIGEN
Reply

esofelho1

mentális egészségem véglegesen feladta a harcot:)
          hiányzik a legjobb barátnőm, hiányzik ő, hiányzik p:) na ennyit mára megyek sírok még egy jót azon, hogy Daniel integet a liveba, pedig nem volt bent senki:))))

letta__m

@esofelho1 az én mentális egészségem már novemberben elment nyaralni *cuki, most mindenkit megölök mosolyogó emoji*
            én meg megyek sírni, mert még mindig hiányzik ő, pedig nem kéne...
Reply