"Mi mind történetek vagyunk a végére. Csak csináljunk egy jót, hmm?"  - Doctor Who

"Ismered az érzést, amikor egy könyvet olvasol, és tudod, hogy tragédia lesz belőle? Érzed, hogy közeledik a hideg és a sötétség, látod, hogy szorul a hurok a szereplők körül, akik a lapokon élik az életüket, mégsem tudsz szabadulni a történettől. Olyan, mintha hozzákötöznének egy kocsihoz, és az vonszolna maga után. Sem elengedni nem tudod, sem az irányt megváltoztatni." - Cassandra Clare

"Különös alkímia az írás. Azt hisszük, kitalálunk. Holott gyakran csak emlékezünk. Van bennünk egy másik, egy olyan emlékezet, amely az elfelejtett dolgokra emlékszik, és önálló, tőlünk független életet él." - Félicien Marceau


Na, igen. Ezek a sok-sok idézet közül, amiket imádok három. Imádok olvasni. Számomra az olvasás egy fajta menekülés, egy álom és mikor felkelek belőle már semmi sem olyan, mint előtte. Hiszek benne, hogy egy könyv mindig, ismétlem MINDIG ad valamit az ember jelleméhez, még ha ezt a kis változást elsőre észre sem vesszük.
Az írás pedig... Az csak úgy jön. Megálmodok valamit, vagy csak egy hétköznapi cselekedetemről eszembe jut egy történet és addig van a fejemben, amíg nem kezdek vele valamit. És ez egy idő után enyhén zavaró lesz, tehát általában kezdek vele valamit. Csak ha elveszik a ihlet, vagy a motivációm, vagy az az izé, ami hajtana, hogy folytassam, akkor abba hagyom és nem is tudom hány ilyen történt már velem. Remélem ezzel a mostani történetemmel nem így lesz. Én mellesleg mindent megfogok tenni, hogy ne így legyen. :)
  • Szolnok
  • JoinedJuly 28, 2014


Last Message
Nellmus Nellmus Jul 13, 2015 06:04PM
köszönöm mindenkinek, aki követ vagy olvassa a történetem. kitartás nem sokára lesz folytatás 
View all Conversations

Story by Virág Petronella
The Triplets by Nellmus
The Triplets
Egy hármas iker párt még születésükkor szétválasztanak, és legközelebb mind hárman egy temetésen találkoznak...
ranking #350 in harrystyles See all rankings
4 Reading Lists