M0riar-tea
Nem mostanában írtam ki ide bármit is, de most itt az ideje. Péntek révén újdonságok jönnek. Az újdonság most nem egy új regény vagy új fejezet(ek) valamelyik írásomnál. Hanem hírek. Amit elsőként kiemelnék az az, hogy nemsokára inaktívvá válok teljesen a platformon abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy készülök az államvizsgára, ami köztem és a diploma között az utolsó leküzdendő akadály. Mint szoktam emlegetni, nem egy ún. "büfé szak" hallgatója vagyok, így az állavizsga sem lesz gyerekjáték, egy cseppet sem. Szóval prioritásként kezelendő. A másik, amit gondoltam megosztani, hogy a hónap végétől már felvehetem a "Mikbe vágtam bele eddig?" listámra az újságírást is. Rövidre fogva, a hobbi írás mellett már hivatalos publikációim is lesznek cikkek formájában. Természtesen nem akármilyen cikkeket irogatok; kifejezetten olyanolat, amelyek igen közeli kapcsolatban vannak a jelenlegi szakommal és részben azzal is, amit mesterképzésen tervezek tanulni. Azért azt meg kell jegyezzem, hogy nem fogok végleg eltűnni innen, csak amíg megszerzem a diplomát és igazából csak ennyit szerettemm volna kiírni tájékoztató jelleggel.
M0riar-tea
@SiennaRead Köszi! Ezerrel rajta leszek, hogy sikerüljön. Nemrég meg is kaptam az új államvizsga tételeket. A korábbi 18-ből 23 lett. Aztán olyan április eleje/közepe felé tűnök majd el, mert azért az előrehozott vizsgaidőszakom se lesz leányálom. De! Jó látni, hogy visszavárnak emberek.
•
Reply
SiennaRead
@M0riar-tea Drukkolok, hogy sikerüljön! Természetesen utána örömmel várlak vissza. :3
•
Reply