Description
A falusi lét önmagában is élménydús, de mi van, ha ehhez még egy lagzi is társul, ami felborítja a nyugodt, családias mindennapokat. Krisztina nem egy egyszerű eset. Nem veti meg a férfiakat, sem a kínálkozó alkalmakat, ha úgy adódik, ami miatt az anyjával nem éppen hétköznapi a viszonya. Azonban két éve ennek ellenére is hazaköltözött, ahogy fényderült édesapja betegségére. Így esett meg, hogy tanárból a falu anyakönyvvezetője lett, ahol van szerencséje, vagy éppen szerencsétlensége a szomszédja idősebbik fiát frigyre léptetni a barátnőjével, ami már önmagában több terhet ró rá, mint egy sima szertartás. Ám akad egy tanú is! Andris nyolc éve költözött ki Görögországba, hogy maga mögött hagyhassa a gondjait, azonban most hazatér a bátyja esküvőjére, ami nem csak nyűg, hanem egyenesen a pokol. És, hogy mi történik, ha hosszú idő után ők ketten találkoznak egy családi vacsorán? Egy tüzes együttlét, ami az egyiknek a menekülő utat, míg a másiknak a kalandot jelenti. De vajon meddig marad ez így, és mikor kezdenek el megnyílni a másik előtt? Esetleg többet érezni, amikor már a testiséget átlépve többet jelenthet az ember? Főleg, ha az anyukáik is összefognak ellenük, ugyanis szándékukban áll minden eszközt megragadva összeboronálni a két fiatalt, akik titokban már e-nélkül is összegabalyodtak.