🏺Prológus🏺

• 🥣
-Sajnálom... - A hangja szomorú. - előbb el kellett volna mondanom.
Nyelek egyet, és fölé hajolok, az alkarommal és a térdeimmel az ágyra támaszkodva. A sötétben halványan látom az arcának a körvonalát, az orrát, a száját és a szemeit. Fogalmam sincs meddig bámulom, vagy hogy mit fogok ezután csinálni... Vagy egyeltán miért bámulom... Végül a fáradtság felülkerekedik a kérdéseken, és elalszom, a lehető legszerencsétlenebbül. Teljes súlyommal ránehezedek, valamit motyogok, miközben a vállára csuklik a fejem, érzem az illatát ami talán kókuszos tusfürdő? Vagy ez az ő saját illata? Az utolsó gondolatom valmi oylasmi, hogy imádom az illatát, aztán elalszom.