1.

- Nem kapsz el, te nyomorék!- mondtam széles vigyorral az arcomon. A barátnőm hirtelen a kezem után nyúlt. De a jó reflexeimnek köszönhetően ezt a támadást is hárítottam. Tényleg büszke voltam magamra, egészen addig, amíg rá nem jöttem arra, hogy miért akarta megfogni a kezem. Egyszer csak a szökőkút peremét éreztem a vádlimon. Az egész életem lepörgött előttem. A világ lelassult, és már éreztem hogy nincs messze a vég. Innen már nincs visszaút. Mindenki rajtam fog röhögni. Bár igazából ez nem is annyira érdekelt, mert valahogy különleges érzékem van ahhoz, hogy kínos helyzetekbe kerüljek. Már hozzászoktam. Már nem is törődtem vele, úgysem tehetek semmit.
Már szinte éreztem ahogy elmerülök abban a keményen bokáig érő vízben, és belefulladok. Vagy ha nem, akkor majd a barátnőm elintézi.

Ezt a könyvet a Detroit: become human játék alapján írtam, de nem csak azoknak szól akik látták, vagy végigjátszották!